Ugrás a fő tartalomra

Közösségi oldalak a tanórán

Sziasztok! Írhatnék a Facebookról, mint közösségi oldalról, de úgy érzem ennek az oldalnak a funkcióit már kellően elsajátítottam ahhoz, hogy a földrajzórákon is alkalmazni tudjam. Ma tehát a Sulinetről fogok beszámolni. Először is én nem tudtam, hogy a Sulinet, mint  közösségi háló is működik, de gyorsan beregisztráltam én kipróbáltam, miket lehet alkotni a rendszerrel. Most pedig adok néhány alternatívát arra vonatkozólag, hogyan is lehet alkalmazni ténylegesen az oktatásban.

Tippek az alkalmazásra: 
- az első és legfontosabb kiemelendő dolog, hogy a tanár ezen a portálon is tudja a kapcsolatot tartani a diákokkal, ez nem annyira az oktatásban, mindinkább az iskola mindennapjaihoz kötődhet.
- a tanár adhat ki a portálon házi feladatokat, annak elkerülése érdekében, hogy az iskolai tanítás során ne lógjon bele a szünetekbe, és mégis kapjanak a gyerekek otthoni feladatokat. 
- ha az iskola bármilyen programot szervez, akkor a tanár könnyedén felhívhatja erre a figyelmet a Sulinetes virtuális osztályában, és a szervezés is könnyebben folyhat itt.
- önálló feladat feldolgozása során ezen a portálon a gyerekek sikeresen böngészhetnek, és hiteles forrásokat találhatnak.
- a gyerekek interaktív vaktérkép gyűjtemény segítségével játszva tanulhatják meg a topográfiai fogalmakat akár önállóan otthon a számonkérésre gyakorlásként, akár az óra munka részeként csoportban
- a diákok a virtuális térben oldhatnak meg feladatokat, hiszen itt erre is lehetőségük nyílik, a földrajzon belül rengeteg témát érintve: csillagászat, regionális földrajz, környezetvédelem stb.

Úgy gondolom a Sulinet alkalmazása nincsen eléggé kiaknázva, pedig már így is nagy segítséget nyújthat, hiszen sokszínű témáival, módszereivel érdekessé teszi a tanulást. Most döbbentem rá, hogy tanárként mennyire hasznos segítségem lehet ez az oldal!

Legközelebb találkozunk, sziasztok!
KOBLOGVA

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Digitális készségeink fejlesztése terepen

 A múlt héten csak egy kisebb kiránduláson tudtam részt venni a többiekkel, melynek során a a Normafára látogattunk el. Csapatokba osztva kellett felfedeznünk a környéket, egy kb. 1,5 óra hosszát felölelő, kellemes séta alatt. A gyaloglás közben mobilos applikációk segítségével tanulmányozhattuk a 12. kerület tetejének állat- és növényvilágát, valamint a geológiáját is. Az eheti bejegyzésben ezeket az eszközöket szeretném elemezni, és ötleteket is adnék, ha egy-egy kolléga inspirálódna az oldalamon. Fogadjátok szeretettel:  Természetjáró hasznosság: 10 használhatóság: 4 dizájn: 6 Ezzel az eszközzel térképen láthatjuk a túraútvonalakat, újakat is tervezhetünk, fel is vehetjük azt. Jómagam szeretném, ha lenne módom megtanítani a gyerekeket igazi papír alapú térképen tájékozódni, ugyanakkor, ha váratlanul szükség lenne egyre, és gyalogosan közlekednénk, nagyon hasznos lenne egy hasonló. Ugyanakkor jelenlegi, nem fizetős formájában ez az applikáció használhatatlan. A legtöbb funkc...

Aszályos időszakok hatása a mezőgazdaságra

  Az aszály hatása a gazdálkodókra Manapság egyre többször tapasztaljuk, hogy az aszályok hosszabb ideig tartanak, és egyre nagyobb hatással vannak mind a mezőgazdaságra, mind pedig a környezetünkre. Az aszály nemcsak a termelést veszélyezteti, hanem az egész ökoszisztémát, a vízkészleteket és a talaj minőségét is. Környezettudatos emberként egyre inkább úgy érzem, hogy ha nem figyelünk a természeti erőforrások védelmére, akkor az egész jövőnket kockáztatjuk. És mindez nem csupán egy távoli probléma: mindennapjainkat is befolyásolja, legyen szó élelmiszerről vagy a vízhez való hozzáférésről. A faluban ahol élek főként mezőgazdasági munkákból élnek az emberek, sokaknak van földje is. Nem ritka, hogy traktorok mennek el az ablakom alatt, és már azt is tudom, mit csinál egy kombájn. A szomszédaink egyre többet panaszkodnak arra, hogy az eddig sem túlságosan kötött talaj már nem szolgál kellő táplálékkal és vízzel a növények számára. Az alábbiakban az ő szemükkel gondolkodva vizsgálom...

Múzeumpedagógia 21. századi kihívásai

Kedves mindenki! A mai blogomban arról fogok írni nektek, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtöttem a Zemplén gyönyörű tájain, miként is lehetséges osztálykirándulást szervezni az őszi hónapokban. Előzetes elképzeléseim szerint, jóval nagyobb körültekintést igényelel egy hideg évszakban szervezett kirándulás, mint egy júliusban tartott póló-rövidnadrág kombinációban végezhető, könnyű terepi séta. Röviden tömören, igen, ez a számításom megfelel a könyörtelen valóságnak. A szél és az eső nem kedvez a lelkesedésnek, a motivációnak és a csapatmunka szellemének sem. A reggeli túránk alatt annyira zordak voltak a körülmények, hogy alternatívát kellett, hogy találjunk, az egész napos kint tartózkodásnak. Látva a hangulatunk lejtőn való megindulását, a vezetőink úgy döntöttek, a délutáni betervezett program helyett látogassuk meg a Magyar Nyelv Múzeumát Széphalmon. Borzasztóan nagy pozitív csalódásban volt részünk, hiszen nem tapasztaltunk még ennyire gyerekekre fókuszáló, interaktív múzeumot,...