Ugrás a fő tartalomra

Digitális készségeink fejlesztése terepen

 A múlt héten csak egy kisebb kiránduláson tudtam részt venni a többiekkel, melynek során a a Normafára látogattunk el. Csapatokba osztva kellett felfedeznünk a környéket, egy kb. 1,5 óra hosszát felölelő, kellemes séta alatt. A gyaloglás közben mobilos applikációk segítségével tanulmányozhattuk a 12. kerület tetejének állat- és növényvilágát, valamint a geológiáját is. Az eheti bejegyzésben ezeket az eszközöket szeretném elemezni, és ötleteket is adnék, ha egy-egy kolléga inspirálódna az oldalamon. Fogadjátok szeretettel: 

Természetjáró



hasznosság: 10
használhatóság: 4
dizájn: 6

Ezzel az eszközzel térképen láthatjuk a túraútvonalakat, újakat is tervezhetünk, fel is vehetjük azt. Jómagam szeretném, ha lenne módom megtanítani a gyerekeket igazi papír alapú térképen tájékozódni, ugyanakkor, ha váratlanul szükség lenne egyre, és gyalogosan közlekednénk, nagyon hasznos lenne egy hasonló. Ugyanakkor jelenlegi, nem fizetős formájában ez az applikáció használhatatlan. A legtöbb funkció így nem elérhető, valamint a stílusa is inkább egy 50 évvel ezelőtti atlaszra emlékeztet. Nem tudom ajánlani. 

Plantnet


hasznosság: 9
használhatóság: 10
dizájn: 10

Ezt az alkalmazást is használtam már korábban, főként otthoni szobanövények fajmegállapítására. Mint ahogy beltéren, erdőben is kitűnően működik, és sokkalta könnyebben kezelhető, mint egy növényhatározó, amit kellő alaptudás nélkül igencsak nehéz használni, főként terepen. Könnyen kezelhető, és érdekes maga a felület is. A növénymeghatározáson túl láthatjuk a mások által készített képeket is, valamint, ha több információra lenne szükségünk az adott fajjal kapcsolatban, egy gomb megnyomásával erre szakosodott portálokon találhatjuk magunkat. Számos feladatot végeztethetünk el vele a gyerekekkel, hiszen garantáltan élvezni fogják. Nagyon ajánlom.

Birdnet


hasznosság: 10
használhatóság: 8
dizájn: 9

Ez az alkalmazás tulajdonképpen madárhangok felvételére szolgál, és abból elemzések alapján próbálja megállapítani az állatfajt. Könnyen kezelhető felület, nincs túlbonyolítva, jóval egyszerűbb, mint a Plantnet. A fajmegállapítás egész jól megy ezzel az applikációval, viszont kivételes, hogy szépen hallható felvételek szülessenek. Az a legkülönlegesebb benne, hogy látnunk sem kell az állatot, ahhoz, hogy megtudjuk kicsoda. Ajánlom minden ornitológusnak, közoktatásban is kiválóan alkalmazható.

Rock Identifier


hasznosság: 7
használhatóság: 7
dizájn: 9

Sajnos kőzeteket, ásványokat képről nagyon nehéz tanulmányozni, a gyerekek számára is nagyon fontos, hogy tapintással, karcolással, töréssel megtapasztalják a geológia sajátosságait. Ezt az alkalmazást csak akkor alkalmaznám, ha már ezen készségeket a gyerekek elsajátították. Szemléltető eszköznek nagyon klassz, angol tanulás szempontjából is jól alkalmazható akár környezetórán. Ajánlom, de előkészítést igényel.

Zajszintmérő


hasznosság: 9
használhatóság: 9
dizájn: 8

Nagyon egyszerű, letisztult külső, könnyű alkalmazhatóság. Városok, gyárak zajszennyezését könnyedén mérhetjük vele, és színes diagrammokat is készíthetünk a gyerekekkel, annak elemzésére, hogy milyen távolságban vagyunk védve a hangos zajoktól. Felsőbb évfolyamokban akár fizikaórán is alkalmazható a hanghullámok bevezetésénél. Ajánlom.

Compass 22G 


hasznosság: 8
használhatóság: 8
dizájn: 8

Ez az iránytűs alkalmazás arra szolgál, hogyha egy könnyed túrára adnánk a fejünk, ne kelljen egy újabb műszert magunkkal vinnünk a tájékozódásra. Az északi irány megismerésén túl, képes GPS koordináták megadására, valamint térképen is követhetjük, hogy épp merre járunk. Könnyen alkalmazható, viszont gyerekek számára bonyolult lehet. 

Folytatás várható! :)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Aszályos időszakok hatása a mezőgazdaságra

  Az aszály hatása a gazdálkodókra Manapság egyre többször tapasztaljuk, hogy az aszályok hosszabb ideig tartanak, és egyre nagyobb hatással vannak mind a mezőgazdaságra, mind pedig a környezetünkre. Az aszály nemcsak a termelést veszélyezteti, hanem az egész ökoszisztémát, a vízkészleteket és a talaj minőségét is. Környezettudatos emberként egyre inkább úgy érzem, hogy ha nem figyelünk a természeti erőforrások védelmére, akkor az egész jövőnket kockáztatjuk. És mindez nem csupán egy távoli probléma: mindennapjainkat is befolyásolja, legyen szó élelmiszerről vagy a vízhez való hozzáférésről. A faluban ahol élek főként mezőgazdasági munkákból élnek az emberek, sokaknak van földje is. Nem ritka, hogy traktorok mennek el az ablakom alatt, és már azt is tudom, mit csinál egy kombájn. A szomszédaink egyre többet panaszkodnak arra, hogy az eddig sem túlságosan kötött talaj már nem szolgál kellő táplálékkal és vízzel a növények számára. Az alábbiakban az ő szemükkel gondolkodva vizsgálom...

A növényi étrend lehet-e káros a környezetünkre?

Milyen állatra gondolhatok? Nagy, foltos, aranyos. Szereti a füvet, és létezik belőle lila, persze nem a természetben. Igen ez a boci, tehén, marha, szarvasmarha. A szarvasmarhák kedvenc étele A szarvasmarha növényevő állat, a legjobban a füvet szereti, de sok más finomságot is kap. Mást eszik télen és mást nyáron. Amikor egész nap a legelőn van, kiélvezi a friss fűfélék élénk ízét. Télen viszont gyakran kap szénát, kukoricaszárat, vagy szilázst (erjesztett takarmányt kukoricából és szalmából). Alattomos mezőgazdasági melléktermék Az állatok emésztőrenderének egyik fontos tulajdonsága, hogy az emésztés folyamata közben, nemcsak szilárd és folyékony végtermék keletkezik, hanem gáz halmazállapotú is. Az elfogyasztott étel olyan folyamatokon megy keresztül, melyek során metán és szén-dioxid gáz távozik a szájon vagy a végbélnyíláson keresztül.  A szarvasmarhák kérődző állatok, az összetett gyomruk 4 kamrából áll: az étel a bendőbe kerülés után visszakerül a szájba, majd újra lenyelik ...