Ezen a héten, pontosabban április 4-én, az utunk a messzi Nógrád vármegyében található Ipolytarnóci Ősmaradványok felkutatására irányult. Blogbejegyzésemben arra keresem a választ, hogy a kölünleges fosszíliákat, és lenyomatokat feldolgozó múzeum és bemutató tér megéri-e a több, mint 2 órás utat a fővárosból.
Az első állomásunk a lombkorona sétány volt, ami rövidsége ellenére abszolút élvezhető, és kifejezetten okos döntés volt a karabíneres védelem, amit idén kötelesek lettek bevezetni a helyszínen. Abszolút gyerekbarát hely, játszótérrel, réttel, jégkrémmel. Ami picit elgondolkodtató, hogy térerő és wifi szolgáltatásra sajnos, keresgélés után is csak nyomokban leltünk. Ennek tudatában, sok digitális oktatásban már megbízhatóan alkalmazott gyakorlat kimarad ezen a területen. Előnyként azért azt mindenképpen megemlíteném, hogy az Insta és a Tiktok sem működik internet hiányában. A pedagógusoknak vissza kell nyúlniúk a régi analóg technikákhoz, hogy fenntartsák a figyelmet. Sajnos a vezetésben az offline előadás csak és kizárólag frontális/monoton előadások sorozatát jelentette, aminek élvezhetősgéhez a prezentáló erőltetett ízes beszéde is hozzájárulhatott.
A geológiai ösvény túráját sajnos csak a megérkezésünk után nagyjából egy órával tudtuk megkezdeni. Időben érkeztünk, azonban nagy volt az érdeklődés és a személyzet sem volt túl készséges a felmerülő problémák megoldásának céljából. Gyönyörű környezet, szép időjárás, a séta érdekesnek ígérkezett. A megkövesedett fák gondolata igazából varázslatos látvánnyal kecsegtetett. Ipolytarnóc település ezeknek a fosszíliáknak köszönheti hírnevét is, hiszen a XIX. században meghökkentő felfedezést tettek a kutatók, találtak egy 8 méteres kerülettel és 100 méteres hosszúsággal rendelkező hatalmas mammutfenyőt, teljesen megkövülve. Kubinyi Ferenc kutató munkásságának köszönhetően kiderült, hogy fatörzs kővé dermedését valójában a vulkáni rétegekből kioldódó, kovasav okozta.
Az ösvényen kialakított kis pihenők, házak, amikben őrzik a múlt lenyomatait picikék, dohosak, de pont arra jók, amikre tervezték. Szemléltetésnek puritán, őrzésnek tükéletes. Érdekesség, hogy mindenhol denevérek, és denevér kakik, ami talán a gyerekek számára egy újabb izgalmas tapasztalnivaló. Hol élnek, mit szeretnek, hogyan is kommunikálnak ezek az állatok? Miért jó élőhely egy ilyen kis kiállítóhely egy cuki denevérnek?
Vezetett sétánk utolsó állomásán lehetőségünk nyílt a lenyomatokról készült kisvideó megnézésére, melyben a modern technológiáknak köszönhetően szinte életnagyságban láthattuk a lábnyomokhoz tartozó állatokat. Megtudhattuk, hogy réges régen, volt egy olyan állat, ami fizimiskára olyan volt, mint egy maci, de mégis úgy mozgott mint egy kutyus, a neve pedig: medvekutya. Ebben a témakörben is számos természettudós végzett kutatásokat az elmúlt 150 év során, közülük talán a legjelentősebb Tuzson János, aki felfedezte a nyomokat. Mára már persze egészen más technikával dolgoznak a helyszínen, egy 3D scanner segítségével pontosabb számításokat, összehasonlításokat tudnak tenni, a múzeumi értékű fosszíliák megbolygatása nélkül is. Többek között számos, kisebb-nagyobb szárnyas nyomait különítették el, valamint kiderült, hogy Európa történelme során milyen, eddig el nem ismert nagytestű emlősök cikáztak a szárazföldön. Kirándulásunk során arra is fény derült, hogy mi is az oka annak, hogy az eddigiekben tárgyalt biológiai maradványok láthatóvá váltak a 21. század simabőrű emlőse számára. A bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy a közelben egy aktív vulkán helyezkedhetett el, ami az egyik esős napon, amikor nagy volt a sár, amiben az említett állatok néhol bele-beeleragadtak, egyszer csak kiokádott magából egy jó nagy adag vulkáni törmeléket. A robbanásos vulkánkitörés bekövetkeztével szinte egységesen, porréteg fedte le, az addig szinte háborítatlan tájat és szándékosság nélkül kedvezve nekünk embereknek, több 100 ezer évre konzerválta az ezen a helyen anyagcserét folytató fauna utolsó lépéseinek bizonyítékát.
A hazafelé megtett 200 km közben azért megálltunk egyet fagyizni az uticélunkhoz közeli Szécsény városában. A fagyiárusnál elszenvedett sorbanállás nem, de a kisváros romantikus hangulata elnyerte a legtöbbünk tetszését. A ferences templom éppen renoválás alatt állt, ugyanakkor az impozáns oltárt lehetőségünk volt megnézni. Azt gondolná az ember, hogy a legnagyobb puritán testvérek nevével fémjelzett kápolna visszafogott és letisztult, hát a valóságban inkább a katolikus templomokra jellemző aranyozott freskókkal és pici Kisded szobrokkal találkozhattunk sorban az orgonától egészen a szószékig.
Sétánk az észak magyarországi kisvárosban véget ért, folytattuk utunkat hazafelé a nyüzsgő Budapest felé. Összeségében jól éreztünk magunkat a kiruccanás alatt, ugyanakkor én úgy gondolom, hogy csak a geológiai ösvény bejárásának céljából, nem érdemes gyerekekkel nekiindulni. Ha ezt esetleg más tantárgyak szintetizálásával, egyéb városok, falvak, látványosságok meglátogatásával kiegészítenénk, akár osztálykirándulás keretein belül is népszerű lehet a diákság számára. A jövőben én a túravezetők előadását mindenképpen kiegészíteném múzeumpedagógiai foglalkoztatófüzet készítésével, esetleg a helyszínen történő egyéb, természettudományos vizsgálódással. Ezen információk tudatában, remélem minden kollégám elgondolkodik, hogy az Eger-Lillafüred vonaltól néha északabbra téved a gyerekekkel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése