Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Digitális készségeink fejlesztése terepen

Legutóbbi bejegyzések

Szabadság vs. szabályok távol Budapesttől

Április 18-án csütörtökön nagyon korán kezdődött a nap, Bátaapátiba készültünk, aztán pedig Pécset helyeztük kilátásba levezető programként. Őszintén szólva nagyon nagy lecke volt ez a kirándulás leendő pedagógusként. Először objektíven szeretném összegezni a terepgyakorlatot, majd a végén kitérek a személyes élményeimre. Reménykedem benne, hogy választ találok arra, hogyan lehet terepi munkát végezni olyan közösségben, ahol eltérő a diákság szabadságvágya. Készülj fel kedves olvasó, egzakt választ itt nem biztos, hogy találsz, de bízom benne felnyitom a szemedet, és kollégákként hátha pár év múlva eredményre lelünk együtt. Nemzeti Radioaktív hulladék-tároló Pár órás nyugodt autóút után megérkeztünk Bátaapáti településre, ami első látásra is gyönyörűnek bizonyult. Ide jöttünk a kolozsvári egyetem diákjaival együtt a környezeti szempontból is igen fontos Nemzeti radioaktív hulladék tárolót jól szemügyre venni, és előzetes tévképzeteinket leépíteni. A hulladéklerakó elsődleges feladata

Hány éves kortól érdekes a sör?

Március végén egy budapesti helyszínre látogattunk el, melynek során az én különleges utam a Blaha Lujza térről indult, a 8. kerület izgalmas utcáin át, majd egészen Kőbányáig utaztam. Apropó, vajon minden sörgyár Kőbányán található? Vagy a Kőbányai és a Dreher márka egy és ugyanaz? Ígérem kiderítem! Valamint, arra is keresem a választ, hogy érdemes-e hasonló helyszínekre gyerekcsoportokkal érkezni. A gyárlátogatást egy aprócska előadással kezdtük, amely során megismerkedhettünk a cég történelmével, valamint betekintést kaptunk a sörfogyasztás évezredes hagyományaiba, elkészítésének technikai fejlődésébe. Réges régen, valamikor a 18. század zsenge idusán, amikor még nem járt a villamos ezen a környéken és nem találkozhattunk ennyi bolyongó, élete értelmét kereső járókelővel a Jászberényi úton, volt egyszer egy mészkőbánya. Ez a bánya árpaszemek tárolására, később az abból való szeszgyártásra alkalmasnak ítéltetik és ennek következményeképpen egy kevésbé híres, de annál tehetősebb úrie

Ipolytarnóci kirándulás, megéri a hosszú utazás?

Ezen a héten, pontosabban április 4-én, az utunk a messzi Nógrád vármegyében található Ipolytarnóci Ősmaradványok felkutatására irányult. Blogbejegyzésemben arra keresem a választ, hogy a kölünleges fosszíliákat, és lenyomatokat feldolgozó múzeum és bemutató tér megéri-e a több, mint 2 órás utat a fővárosból. Az első állomásunk a lombkorona sétány volt, ami rövidsége ellenére abszolút élvezhető, és kifejezetten okos döntés volt a karabíneres védelem, amit idén kötelesek lettek bevezetni a helyszínen. Abszolút gyerekbarát hely, játszótérrel, réttel, jégkrémmel. Ami picit elgondolkodtató, hogy térerő és wifi szolgáltatásra sajnos, keresgélés után is csak nyomokban leltünk. Ennek tudatában, sok digitális oktatásban már megbízhatóan alkalmazott gyakorlat kimarad ezen a területen. Előnyként azért azt mindenképpen megemlíteném, hogy az Insta és a Tiktok sem működik internet hiányában. A pedagógusoknak vissza kell nyúlniúk a régi analóg technikákhoz, hogy fenntartsák a figyelmet. Sajnos

Gyermelyi tésztagyár látogatása

Ezen a héten a Budapest vonzáskörzetében található tésztagyárba látogattunk el a csapattal, ahol nemcsak egy élelmiszeripari létesítmény mindennapjaival szembesülhettünk, hanem a növénytermesztés nehézségeivel is. Bebocsátást nyerhettünk abba, hogy egy kisvállalkozás, hogyan élte túl a szocialista időket, ahol létük is a csodával határos volt. Majd a privaticáió során, hogyan leltek baráti kezekre, és engedték el ezeket, mikor már fennmaradásuk biztossá vált. Láttunk érdekes tésztafajtákat, szagoltunk gépeket, megnézhettük a robottargonca működését. Majd visszaszálltunk a lomha kisbuszunkba, amit szerencsére csak egy rendőrtiszt talált gyanúsnak. A bevezető előadás során, a gyár szóvivője bemutatta a dinamikusan fejlődő cég történetét, majd kitért annak mőködésére is. Alapjáraton a Gyermelyi Kft. három dologgal foglalkozik. Első, a legközismertebb, a tésztagyártás, a másik kettő ág, pedig az alapanyaggyártáshoz köthető: malmászat, és tojástermelés. Számomra a legizgalmasabb informáci

Milyen tanár szeretnék lenni?

Olyan, aki tudja kiket tanít, ismeri a tanítványait. Olyan, aki tudja, melyik évben jár, melyik országban, melyik városban, melyik osztályban. Olyan, aki tudja mik az értékei, és próbálja elérni, hogy a diákok is megtanulják, hogy övéik mik. Olyan, aki tudja, miben szorul segítségre, fejlődésre, és elismeri ezeket mások előtt is. Arra neveli diákjait is, hogy tegyenek ugyanígy. Olyan, aki az esetek többségében pozitív, lelkes és kezdeményező, de ha szomorú nem fél kimutatni érzéseit. /Nem lehetek mindig jófej, Nem lehetek mindig boldog. És nem mondhatom többé a barátaimnak, hogy ez,Nem a te, nem a te, nem a te, nem a te dolgod/ CC Olyan, akitől kérdezhetnek akármit, tud válaszolni! A valóság a válasz, nem a válasz a valóság. Olyan, akire fel lehet nézni, vagy lehet tőle tanulni. Olyan, aki nem érzéketlen. Olyan, aki rendelkezik azzal a tudással és képességgel, amit számonkér. Olyan, aki tartja a szavát. Olyan, aki sosem él vissza helyzetével és nem gúnyol ki másokat. Olyan, aki nem í

Miért gyere a Z-szakra?

Láttál egy posztert a Z szakról, de nem tudod, hogy illenél-e a közösségbe? Egy olyan szakot keresel, ahol számít a véleményed, és egy csoport megbecsült tagjaként szeretnél dolgozni? Gyere el hozzánk, és beszélgessünk! A Z szak legnagyobb előnye, hogy rugalmas és békés átmenetet biztosít a tinédzser évek és az igazi felnőtt élet között. Ugyanakkor olyan képességeket fejleszt, amikbe nem szereznél betekintést más módon. Természettudományok és videózás? Tanítás és kirándulás? Retorika és gps? Látszólag nem állnak rokonságban ezek a szópárok, de nálunk megismerheted, hogyan férnek meg egymással. Olyan diákok jelentkezését várjuk, akik szerették a gimnázium rendszerét, mégis szeretnének kívül látni a mai magyar közoktatás bugyrain! Tanítanál, de nem tudsz választani a kedvenc tantárgyaid közül? Komplex módon látod a világot, és ezt át szeretnéd adni ezt a jövő generációinak? EZ A TE HELYED!